"Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége néha, az Emlékezés.”
(Bánáti Szohner Sándor)
A gencsháti birtokrész eredetileg a földeáki Návay család uradalmának részét képezte, majd a család birtokmegosztás során - az uradalmat megszerző Návay (I.) György Csanád vármegyei alispán unokái közül - Návay (III.) János tulajdonába került.
A földbirtokos Csanád megye alispánjaként és országgyűlési követeként működött, később királyi tanácsosi címet kapott.
Návay (III.) János 1822-es halála után fiai - (I.) László, (II.) Mihály, (III.) Pál és (IV.) János örökölték birtokait, akik közül Návay (I.) László országgyűlési követként működött, Návay (II.) Mihály pedig Csanád vármegye másodalispánja és 1848-ban a helyi nemzetőrség meghszervezője volt - érdekesség azonban, hogy ennek ellenére őt magát csak tartalékos közlegényként tüntették fel a nemzetőrség névjegyzékében.
Návay(II.) Mihály felesége , Gspann Jozefin révén rokoni kapcsolatba került Damjanich János tábornok feleségével, mácsai és kisoroszi Csernovics Emíliával.
Mivel a két család között jó barátság alakult ki, Návay a szabadságharc bukása után Óföldeákra hozta Damjanich Jánosnét és Láhner Györgynét. Damjanich tábornok az aradi várbörtönben írt leveleiben - 1849 szeptemberének végén és októberének elején - többször említette az alispán nevét.
A vértanú tábornokok özvegyei fél évig laktak Návayéknál Óföldeákon, majd Návay (II.) Mihály makói házába költöztek.
A Návay család ezen ágához tartozott Návay (I.) Sándor 1848-49-es honvédtiszt is, aki Damjanich János tábornok parancsőr tisztjeként, majd gróf Leiningen-Westerburg Károly tábornok segédtisztjeként szolgált. Návay a szabadságharc bukásakor Komárom várába volt beosztva, így amnesztiát kapott, és visszatért földeáki birtokára. Návay (I.) Sándort a Bach korszakban azzal gyanúsították, hogy Kossuth visszatérését várva szabadcsapatokat szervez a Tiszavidéken.
Gencshát a XIX. század első felében vizenyős terület volt, a környék lecsapolása, csatornázása és a földek kiszárítása az 1850-es években történt. A későklasszicista és korai historizáló formaelemeket tartalmazó kastély felépítése az 1860-as évekre tehető. Az épületet minden bizonnyal Návay (IV.) János emeltette, ugyanis az ő ágának tulajdonát képezte a későbbiekben.
Návay (IV.) János 1866-ban bekövetkezett halála után fia Návay (I.) Géza örökölte az épületet és a gencsháti birtokot. A földbirtokos 1919-ben hunyt el, ekkor fiára (II.) Gézára szállt a kastély. Návay (II.) Géza 1925 táján kriptát emeltetett a parkban, apjának földi maradványait akkor ide helyezték át.
Ugyancsak Návay (II.) Géza építtette a kastély parkjában álló kúriát az 1910-es években. A családi hagyomány szerint (II.) Géza egészen apjának haláláig itt lakott.
A földbirtokos Csanád vármegye aljegyzőjeként működött, és visszaemlékezések szerint hosszú ideig agglegényként élt, csak az 1940-es évek elején nősült meg.
A II. világháború után államosították a Návay birtokot, 1947-48 táján a Gencsháti Állami Gazdaság kapta meg, jelenleg pusztulásra van ítélve.
A kúriának a sorsa valamivel biztatóbb, ugyanis a Cecília alapítvány felújíttatta.
Az 1860-ban épült kastély és a hatalmas istálló folyamatosan pusztul, a két, valamikori patinás épület most romokban hever. Beáznak, ablakaik kitörtek, mennyezeteik több helyen leszakadtak, falaik számos helyen leomlottak.
Itt jártamkor erősen tél volt, nagyon hideg. Mondhatni olyan idő, amikor inkább a kutyát is behívjuk a házba.. :) Érdekes hely, a kastély és a birtok többi épülete lehangolt, tipikus rom volt.
Azonban a kripta az erdő mélyén.. Misztikus. Meg volt a maga varázsa. Havas időben meg különösen. Persze megmagyarázható természettudományilag miért is volt olyan.. majdhogynem kellemesen "meleg" érzése az embernek a kriptánál, mert "ugye mindent meg lehet magyarázni", de félelmetes, meleg, és bizsergő érzés kapja el az embert a kriptánál.
Nem csak úgy a'la nature egy kriptánál, hanem ennél a kriptánál.
A Návay kriptánál. Persze meglehet, hogy csak én beszélem be magamnak, és csak én éreztem ilyet, de higyjétek el, fantasztikus. Ha tehetitek menjetek el ide. Nem fogjátok megbánni.
Az egész egy erdő közepén van, susnyák ezrei fogják körül - egy kisebb dzsungel.
A kastélynak is meg van a maga hangulata. Szeretem a romos várakat, kastélyokat, időnként az ember úgy érzi már - már beszél a kastély magáról. Na nem úgy, ahogy Te gondolod :)
Bemész egy ilyen romos várba, kastélyba, körbe járod, néha megijedsz egy kis zajtól - ami azután nemsokkal később kiderül honnan is jött. Természetesen csak egy kóbor macska, vagy madár volt.
Ha kevésbé vagy szerencsés, akkor macska tetemet is találsz, illetve sok szemetet - mert miért is ne, a szemetet "ide kell hordani"..
De visszatérve a témánkhoz, mindig is volt valami x érzése az embernek az ilyen helyeken, van aki fél, van aki csak átsétál, mintha csak egy bevásárló központban lenne, és van olyan is, aki átérzi a kastély hangulatát, eltudja képzelni, milyen is lehetett fénykorában az épület. Hogy forogtak benne az úri hölgyek, kisasszonyok, cselédek, a gyerekek hangjától milyen zajos is lehetett néha, és bizony ráébred, rom az, amiben jár, ám mégis egy csodálatos hely.
Sokszor szeretünk visszagondolni a saját múltunkra, gyermekkorunkra- én legalábbis - és elképzelni egy régmúltbeli kastélyt, annak életét nagyon jó érzés.Elgondolkodtató a múlt. Hiszen valahol mindegyik ember sorsa közös, a múltunk az, amit nem tudunk megváltoztatni, a múlt az ami megtörtént, amit el kell fogadni, de sosem szabad elfelejteni.
"Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt!” (Konfucius)"
A közelben van egy szarvasmarha telep, kissé csúnyán néztek ránk, mikor ott jöttünk el.
Barátságos emberek. :) Nem kell tőlük félni.
A megfelelő öltözék ide viszont elengedhetetlen. Hosszú nadrág - nyáron is! - és a magasszárú cipő sem utolsó..
Már maga a séta, kimozdulás a természetbe kicsit megéri ;)
(További képek a fotóalbumban.)
Ha kedvet érzel, hogy meglátogasd a cikk témáját, írj nyugodtan, és segítek, ha nem találnád.
